| |
 |
| |
|
|
Szertartás:
Ha meghatároztátok az esküvő időpontját, akkor személyesen kell felkeresnetek azt a hivatalt, ahol lebonyolításra kerül a szertartás, ez lehet lakóhelytől független. A választott anyakönyv-vezetőnél minimum 30 nappal a tervezett dátum előtt kell időpontot kérni, csak indokolt esetben térnek el ettől. De maximum határidő is létezik, 6 hónappal az esküvő tervezett időpontja előtt nem lehet bejelentkezni.
Amit érdemes figyelembe venni választáskor:
a házasságkötő terem nagyságát, adottságait, árát
az adott hivatal milyen szolgáltatásokat nyújt, pl. felvételről szól-e a zene vagy
teljesítik-e pl. különleges díszítésre, dekorációra vonatkozó igényeket
Ezekért a szolgáltatásokért szinte mindenhol külön díjat számítanak fel!
Milyen iratokra lesz szükség?
Ha mindkét fél egyedülálló illetve magyar állampolgár:
Ebben az esetben mindössze:
a személyi igazolványra,
a születési anyakönyvi kivonatra,
a lakóhely szerint illetékes önkormányzat által kiállított, családi állapotra vonatkozóan igazolásra lesz szükség.
Ez utóbbi igazolástól gyakran eltekintenek, s megelégszenek azzal, ha bejelentkezéskor a felek büntetőjogi felelősségük tudatában nyilatkoznak családi állapotukról.
|
|
|
Helyszín:
Ha sikerült megegyeznetek az esküvőtök időpontjában, és ezt a választott önkormányzatnál is sikerült lefoglalnotok, akkor eljött az ideje a helyszín kiválasztásának. Lehet ez szabadtérben sátor alatt, egy hangulatos étterem, romantikus kastélyszálló, vagy egy holdfényes hajóút. Nagyon sok lehetőség van, tanácsaimmal szívesen segítek a megfelelő helyszín kiválasztásában. Fontos, hogy olyan helyszínt válasszatok, amely elképzeléseteknek megfelelő hangulatot biztosít életetek legszebb napjához!
|
|
|
Meghívók:
Ha megvan már az időpont és a helyszín, akkor érdemes a meghívót kiválasztani.
Összegyűjtöttem az általam színvonalasnak ítélt grafikusok és nyomdák munkáit, ami már segít eligazodni a választásban. A meghívókat közeli rokonoknak, ismerősöknek illik személyesen elvinni, ezért célszerű esküvő előtt 2-3 hónappal megkezdeni az átadásukat, mert igen sok időt vesz majd igénybe. De legalább lehetőséget teremt egy kis beszélgetésre, és arra, hogy a távolabbi rokonok is bepillantást nyerjenek az esküvőtök részleteibe.
|
|
|
Étel-ital:
A szertartásra meghívott rokonok, barátok, ismerősök megvendégelése nagyon szép gesztus lesz Tőletek, ez történhet állófogadás keretében, vagy ültetéses formában. A vacsorára választhattok a hagyományos esküvői fogásokból, vagy ha igazi gourmentek vagytok, kerülhetnek ínyenc fogások is a terítékre. Tálalás formáját tekintve választhattok a tálas-, tányér-, és tükörszerviz között. Segítek kiválasztani az ételekhez legmegfelelőbb borokat és egyéb italokat. Ha szeretnétek meglepni vendégeiteket egy látványos koktélshow-val vagy egy éjféli barbecue-val, ezt is szívesen megvalósítom Nektek.
|
|
|
Esküvői torta:
Az esküvői torta az est egyik fénypontja, nehéz a választás a sok forma-, szín-, és ízvilág közül. Ebben nyújt segítséget Nektek az általam már összegyűjtött, bevált és kipróbált cukrászmesterek munkáinak referenciája.
|
|
|
Grillázstorta:
Rohanó napjainkban kezd feledésbe merülni a grillázstorta hagyománya, pedig eredete a XVII. századba nyúlik vissza, az esküvőkön általában éjfélkor szokás felszolgálni. Már Mátyás király és Beatrix esküvői asztalát is díszítette. Éjfélkor a pár közösen töri össze, és a néphit szerint ahány darabra törik szét a torta, annyi boldog évet tölt el együtt az ifjú pár.
|
|
|
Sütemények:
Ha családtagok szívesen készítik el kedvenc süteményeiteket az esküvőtőkre,
segítek a sütemények elszállításának megszervezésében. De ha nem akarjátok, hogy a nagyszülők, nagynénik a sütemény elkészítésével bajlódjanak, akkor tudtok választani a cukrászok által kínált aprósütemények tárházából.
|
|
|
Fotó-Videó:
Fontos, hogy életetek legszebb pillanatai kép- és digitális formában egyaránt megmaradjanak.
Ezt a feladatot ne bízzátok ismerősökre, barátokra! Profi fotós és videós csapatom minden felmerülő igény megvalósításában szívesen áll a rendelkezésetekre.
|
|
|
Dekoráció:
A helyszínek kiválasztása után érdemes átgondolni, hogy szeretnétek tovább díszíteni őket, ezzel is fokozva az esküvő hangulatát. Egy-egy gyönyörű virágkompozíció, apró dísz, hangulatos gyertya meghittséget varázsol körétek. A helyszínen dekoratőr kollégámmal tudjátok elképzeléseiteket egyeztetni, legyen szó élővirág, lufi, vagy egyéb dekorációs ötletről.
|
|
|
Zenekar:
Az esküvőtök hangulatát a választott zenekar előadása nagymértékben befolyásolja. Egy rosszul megválasztott produkció a legjobban megszervezett esküvőt is tönkreteheti.
Az általam ajánlott zenekarok képzett zenészekből állnak, választásnál CD formában átadott
anyagok segítnek Nektek dönteni. Fontos döntéseteknél ne csak saját zenei ízléseteket vegyétek figyelembe, hanem a meghívott vendégekét is.
|
|
|
Ceremóniamester:
A jó hangulat mellett fontos a vendégek megfelelő informálása az esküvői eseményekről.
Ezzel elkerülve azt, hogy egy fontos eseményen, mint pl. a közös fényképezés vagy az esküvői torta felvágása, a meghívottak szétszéledjenek. Ezt a feladatot bízhatjátok egy ceremóniamesterre, vagy ha szeretnétek esküvőtöket a hagyományokhoz híven, népies stílusban lebonyolítani akkor vőfélyre. Kollégáimmal az esküvőtök előtt személyesen
tudtok találkozni, ahol megbeszélitek saját elképzeléseiteket, ő pedig részletes tájékoztatást ad a munkájáról.
|
|
|
Jármű:
Sokszor bizony nagy fejtörést okoz, hogy mivel érkezzen az ifjú pár az esküvőre, vagy hogyan kerülnek a vendégek az esküvő helyszínére. Nektek elég csak azt kitalálni, hogy Ti mivel szeretnétek menni: limuzin, hammer, oldtimer, lovashintó, vagy netán ismerősötök legújabb autójával. Én gondoskodom, hogy a kiválasztott jármű a megfelelő időben és helyen a rendelkezésetekre álljon! A vendégek szállítására bérautókat vagy bérsofőröket tudunk biztosítani, ha kell, a vendégeket térképpel látjuk el, hogy megfelelő időben odaérjenek az esküvőtök helyszínére.
|
|
|
Virág:
Az esküvői csokrot a mennyasszony kedvenc virágából illik összeállítani. Fontos, hogy a vőlegény, tanúk, dobó és a koszorúslány csokrok színben és stílusban is a mennyasszonyi csokorhoz igazodjanak. Szülőköszöntő csokrok esetében azonos formacsokrok választását javaslom, amik csak színűkben térnek el egymástól, igazodva a szülők által viselt ruhaköltemény színéhez. A virágok kiválasztásánál tapasztalt virágkötő kollégám segítségét tudjátok igénybe venni. Eligazítást nyújt a stílus meghatározásában, segít az évszaknak és az időjárásnak megfelelő virágok kiválasztásában, hogy azok teljes szépségükben pompázzanak egész nap.
|
|
|
Szépségápolás:
Nem elég, hogy összhangban van a cipőd és a ruhád, ezt a sminked és a frizurád koronázza meg. Kollégáim segítenek Neked és családodnak a készülődésben, csodálatos sminket és hajkölteményeket varázsolnak Nektek. Igény szerint egész nap a rendelkezésetekre állnak.
|
|
|
Köszönet ajándék:
Ma már egyre jobban elterjedőben van az a szép gesztus, hogy az ifjú pár köszönetajándékkal lepi meg a vendégeit. Ez lehet az ifjú pár nevével ellátott mézeskalács, a pár kedvenc zenéiből összeválogatott cd, tüllbe csomagolt bonbon, gyertya, mécses, díszkavics, vagy bármilyen ötletes, a párra emlékeztető apróság, természetesen mindez ízléses, az esküvő színéhez, jellegéhez illeszkedő kivitelben.
|
|
|
Egyéb szolgáltatások:
Tűzijáték, Jégszobor, Csoki szökőkút, Koktél-show, Lufi-engedés, Galambröptetés, Táncoktatás, Lepkeröptetés, Lézershow, Esküvői rendszámtábla.
|
|
|
| |
|
 |
|